Halála előtt rendelkezett színházi szerepeiről Garas Dezső

Saját maga határozta meg, kik játsszák helyette az általa alakított karaktereket. A színész nem szerette volna, ha kiesése problémát okoz a színháznak.

Korábban a témában:

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, december 30-án hosszantartó betegség után elhunyt Garas Dezső. A Nemzeti Színház társulatának tagja már hosszú ideje küzdött vesebetegségével – írja a Bors. A napilap értesülései szerint a színész folyamatos kezelésre szorult. Ám nem szívlelte, ha a kórházban felismerik, és sajnálni kezdik. Ezért otthon alakíttatott ki egy olyan közeget, ahol a dialízist el tudták végezni. Bár pályatársai tudták, hogy a színész beteg, halála mindegyiküket megrendítette.

„Túlságosan fáj, túlságosan régi jó barátom, nem csak kollégám, úgyhogy nem tudok róla beszélni” – nyilatkozta Törőcsik Mari színésznő, akinek oldalán 1953-ban először léphetett színpadra Garas Dezső, míg 2011. december 20-án utoljára játszott a színésznővel a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című darabban. Ahogy a színésznőt, úgy Tordy Gézát is megviseli Garas Desző elveszítése.

„Tudtam, hogy nagybeteg, nagyon rosszul nézett már ki szegény, mégis megrendített a halála. Amikor utoljára találkoztunk, lógott rajta a ruha, nagyon sápadt volt. A humorát viszont nem vesztette el, nem is nyafogott” – mondta Tordy, aki szerint Garas Dezső maga rendelkezett a szerepeiről, amikor érzete, hogy nem bírja tovább a munkát.. „Szép, nagyvonalú gesztus az is – a kollégáktól hallottam –, hogy átadta a szerepeit, amikor tudta, nem bírja tovább. Tudomásom szerint meg is határozta, ki játsszon helyette. Olyan ez, mintha egy színházi végrendelet lenne.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

chris borland (chris borland)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.