Szórakozás

Agyonlőtték a kiváló gitárost

Rejtélyes körülmények között, egy golyót kapott a mellkasába a Kingfish gitárosa, ami az életébe került.

Múlt hét szerdán egyik szomszédja talált rá a lakása előtt haldokló Danny DeGennaróra. A Kingfish tagjaként világhírűvé vált gitáros erősen vérzett a mellkasán tátongó lőtt sebből, és mire a mentők kiértek, már nem lehetett segíteni rajta. Az orvos ugyan még megpróbálta újraéleszteni a helyszínen, de nem járt sikerrel, így a kórházba szállítását követően halottnak nyilvánították.

A New York-i rendőrség egyelőre nyomoz az ügyben, de semmit nem sikerült kideríteniük, a lövést ugyanis senki nem látta, vagy hallotta. De az biztos, hogy gyilkosság áldozata lett az ötvenhat esztendős zenész, mivel a helyszínen nem találták meg fegyvert, ami a halálos lövést okozta, vagyis Dan nem végezhetett magával. Az indokokat szintén homály fedi, bár nem elképzelhetetlen, hogy egy bűnbanda számolt le vele, ugyanis a lakásában több pisztolyt is találtak, amikből arra következtetnek a nyomozók, hogy bűncselekményekhez lehetett köze.

DeGennaro csaknem négy évtizedes karriere során több bandában is megfordult, de igazából mindenki a Kingfish tagjaként emlékszik rá a leginkább. Az utóbbi időszakban főleg a saját nevével fémjelzett formációkban zenélt, de tavalyelőtt fellépett a Kingfish utolsó koncertjén is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik