Szórakozás

Marsi Anikó is kivonul a médiából?

Mi történhetett a népszerű tévéssel? Marsi Anikó úgy döntött: mostantól semmilyen nyilatkozatot nem ad a magánéletéről.

A Best magazin legutóbbi számában, az „Újra együtt a sztárosztály” című cikk arról szólt, hogy ismét összeállt a Színház és Filmművészeti egyetem legendás osztálya egy közös fotózásra és rövid emlékezésre. Az osztályban olyan ismert tévések tanultak, mint Máté Kriszta, Batiz András, Kolosi Péter, Holló Márta, Jáksó László és Marsi Anikó. Anikón kívül mindenki ott mosolyog a képen, a mellette olvasható rövid írásban viszont a következő olvasható: „Természetesen őt (Anikót-a szerk.) is szerettük volna megszólaltatni, ám többszöri megkeresésünk ellenére sem vállalta az interjút, sem a fotózást. A volt tévés korábban kijelentette, hogy többé nem nyilatkozik a magánéletével kapcsolatban. Bár ő is az első tévés osztály tagja volt, mégsem akart nyilatkozni egykori tanárairól, osztálytársairól. Döntését nem indokolta meg.”


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Egyelőre nem tudni, miért döntött így Marsi Anikó, hiszen korábban mindig készséggel működött együtt a sajtó munkatársaival. Tény, hogy az elmúlt időszakban, ausztráliai időzésük előtt, alatt és után számtalan légből kapott hír, cikk mendemonda látott napvilágot róluk, illetve férjéről, Palik Lászlóról. Talán ez, és a nem túl hízelgő cikkek állnak a háttérben? Annyi bizonyos, hogy a házaspár néhány éve tudatosan költözött Budapestről Siófokra, hogy nyugodtabban élhessenek. Ezt követte tavaly a több hónapos ausztráliai vakáció, melyre leginkább Anikó krupptól szenvedő kisfiának volt a levegőváltozás miatt szüksége. Azóta a műsorvezető észrevehetően keveset szerepel a médiában. Mostani szigorú elzárkózására azonban egyelőre nincs magyarázat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik