Szórakozás

Détár Enikő ma este sok százezret keres

Szilveszterkor három helyen is fellép, és fellépéseiért több százezret kér.

Az év utolsó napja egyetlen művésznek sem telik munka nélkül. Így van ezzel minden énekes és színész, akik ilyenkor a megszokott fellépési díj többszörösét is elkérhetik színpadra lépésükért. Az idei év legkelendőbbje Tóth Gabi és Détár Enikő, akik az este folyamán többször is színpadra lépnek. Ennek ellenére az exmegasztáros most először tud az év utolsó napján bulizni – írja a Bors.

„Még életemben nem buliztam szilveszterkor. Most először úgy szervezte a menedzsment, mert nagyon rendesek voltak, hogy fél tizenkettőkor végzek, és utána felhőtlenül tudok bulizni. Oda megyek majd, ahol a legtöbb ismerős lesz, de sokáig nem leszek ott sem, mert másnap Mága Zoltán újévi koncertjén lépek fel. Nekem amúgy is minden nap szilveszter, ha buliról van szó” – mondta az énekesnő. Hozzá hasonlóan Détár Enikőnek is munkásan telik 2011 utolsó estéje. A vörös démon pénztárcája a Dívák nevű formáció tagjaként fellépésenként százhúszezer forinttal lesz kövérebb. Ám ez az összeg szólófellépéseikor és szilveszterkor a többszörösére rúghat. Détár Enikőnek szilveszterkor három fellépése lesz, melyek közül kettő – Gundel Étterem és Hilton Szálloda – exkluzív. Így ez alatt az este alatt több százezret is összeénekelhet a vörös díva.

„A Gundelbe és a Hiltonba a férjem és a gyermekeim is velem tartanak, így azt tervezzük, hogy a tűzijátékot majd az étterem környékéről fogjuk nézni” – nyilatkozta Détár Enikő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik