Szórakozás

Így fest Árpa Attila kékre-zöldre verve

Ijesztően festett Árpa Attila az S.O.S. Love forgatásásán. A színész azonban nem keveredett verekedésbe, csúnya foltjai a sminkes munkáját dicsérik.

Hatalmas monoklival a szeme alatt állt kamerák elé Árpa Attila. Az S.O.S. Love című film egyik főszereplője azonban szerencsére nem sérült meg, csupán karaktere eljátszásához volt szüksége a kék-zöld foltra.

Gerő Szandra sminkes elmondta, Attila monokliját többször is “elkészítette”, volt egy-, kétnapos és friss verzió is. A színészek a forgatásra jószívvel emlékeznek vissza, Hujber Ferenc és Árpa Attila azt sem tagadják, hogy a felvételek szüneteiben rengeteget ugratták egymást.

Attila viccesen még azt is megjegyezte, akár otthon is beszerezhetné ezeket a foltokat, elég hozzá annyi, hogy ha későn megy haza, és felesége sodrófával várja.

Sas Tamás filmje világsztárok bevonásával készült, és a mozikban 3D-ben is látható, ám ezidáig nem kapott sok pozitív kritikát. Az azonban biztosra vehető, hogy a romantikus vigjáték kedvelői már csak a szívtipró Árpa és a rosszfiú Hujber miatt is váltanak majd jegyet a kooprodukciós alkotásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik