Szórakozás

A NeoFM mindenkit maga mögé utasított – Bochkorék lenyomták Balázsékat

Csúcsot döntött a NeoFm, amely novemberben átlépte a másfél milliós hallgatói álomhatárt a teljes népesség körében. Ezzel maga mögé utasította legnagyobb konkurensét.

Az Ipsos/Gfk novemberi felméréséből kiderült, hogy mind vidéken, mind Budapesten a NeoFM a leghallgatottabb kereskedelmi rádió. Novemberben pedig egyenesen csúcsot döntött az adó, hiszen először lépte át a másfél milliós hallgatószámot, mely eddig kereskedelmi rádiónak még nem sikerült ebben az időszakban. Sőt, több mint 130 ezer hallgatóval többen hallgatták ebben a hónapban a Bumerángot is, mint vetélytársát, a Class reggeli műsorát, amit még a Kossuth rádió reggeli programja is maga mögé utasított.

„Beérni látszik az a munka, amit munkatársaimmal majd’ tíz hónapja kezdtünk”- mondta Földes Ádám, a Neo vezérigazgatója, aki szerint a siker titka a zenei kínálat áthangolásában és a hírstruktúra megújításában keresendő. „Mindez persze nem ad okot a lazításra” – tette hozzá az amerikai rádiózás kiemelkedő alakja, a Neo FM tancsadója, Andy Bloom. „A jövő évben számos újítással jelentkezik a rádió, olyanokkal, amit a konkurencia nem tud majd utánunk csinálni”. Andy Bloomnak pedig méltán hihetünk, hiszen az ő nevéhez fűződik az Egyesült Államokban immáron legendássá vált Howard Stern Show elindítása is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik