Siomi Kozue (Kozue Shiomi), a Tokiói Egyetem kutatója és csapata úgy véli, hogy a mélyre lebukó császárpingvinek merülési idejét az korlátozza, mennyi erőt képesek izmaik kifejteni a merülés előtt vett levegővel. A madarak szárnyaikkal evezve lökik magukat előre a vízben, ez teszi lehetővé gyors úszásukat. A kutatók tíz szabadon mozgó pingvin több mint 15 ezer merülését és három jégbe vájt lyukon keresztül a vizet megközelítő pingvin közel ötszáz merülését vizsgálták meg. A merülési idők mérése kimutatta, hogy a szabadon mozgó állatok átlagosan 5,7 perces vízben való tartózkodást követően kezdtek el a felszín felé úszni. A jégbe vájt lyukon át közlekedő pingvinek ugyanakkor gyakran ennél hosszabb ideig is elmaradtak, mielőtt visszafordultak, hogy a lyukon keresztül érjék el ismét a felszínt.
A pingvinek merülési gyorsulását vizsgálva a kutatók kiszámították, hogy átlagosan 237 szárnycsapás megtétele után kezdenek el a felszín felé úszni. Ebből arra következtettek a Journal of Experimental Biology című folyóiratban közölt tanulmányukban, hogy a felszínre való visszatérést nem az eltelt idő, hanem a szárnycsapások száma, és ezáltal feltehetően a lankadó izomerő határozza meg.
