Szórakozás

Norbit is vádolják a hétvégi halálos baleset miatt

Csupán szemtanúja volt egy balesetnek, ám máris feltűnési viszketegséggel vádolják Schobert Norbit. A fitneszguru felháborodott a média és az olvasók hozzáállásán.

Mint már megírtuk, halálos baleset szemtanúja volt vasárnap Schobert Norbert. A karambolban két autó ütközött, az egyik sofőr a helyszínen életét vesztette. Az esetnél a fitneszszakember is ott volt, aki a Hír24-nek elmondta, a történtek után szinte sokkos állapotba került. A szabálytalankodó autós Norbiékat próbálta megelőzni, az update életmódrendszer atyja teljesen közelről láthatta a tragédiát és a balesetet okozó sofőr haláltusáját. A fitneszguru azt nyilatkozta, annyira megérintette az eset, hogy támogatni szeretné a karambolban elhunyt fiatalember családját.


Olvasónk, N Attila fotója a helyszínről

A helyszínelés végeztével Norbi facebookos oldalán is megosztotta követőivel a történteket. “Sokan továbbmentek, megálltam segíteni, előttünk halt meg a fiatalember. Már lefotóztak és árulták a fotóimat a sajtónak, hogy mit okoztam. Sírni tudnék… Norbi” – olvashatjuk a Norbi Update oldalon.

Az életmódszakembert mélyen felháborították a tragédiával kapcsolatos internetes kommentek. A hozzászólások egy része valóban a rosszindulat iskolapéldája. Voltak, akik egyenesen Norbit tették felelőssé, mások pedig azt nem értették, miért szeretné támogatni az elhunyt férfi családját. Olyan vélemény is született, amely szerint önreklámozásra “használja” fel a fitneszguru a tragédiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik