Szórakozás

Visszanyerte alakját a negyvenes sztáranyuka – ámulatos fotó

Egy évre volt ugyan szüksége, de John Travolta felesége, Kelly Preston ismét úgy néz ki, mint harmadik terhességét megelőzően.

Tavaly november végén, két évvel fiúk halálát követően visszaköltözött a boldogság John Travolta és Kelly Preston életébe, ugyanis ismét szülők lettek. A színésznő természetes női hiúsága azonban nem hagyta, hogy felhőtlenül örüljön a gyermekáldásnak. Harmadik terhessége alatt több mint húsz kilót hízott, és a szülés után a fölösleg jelentős része megmaradt. Negyvennyolc évesen pedig már nem úgy formálja a testét az ember lánya, mint tinédzserként. Így a fölöslegnek nagyon nem akaródzott a távozás. Mígnem jött legjobb barátnője, Kirstie Alley, és megismertette Kelly-t egy új diétás módszerrel. Ennek segítségével mindketten óriási változáson mentek keresztül, és visszanyerték ifjúkori külsejüket. Mindehhez pedig csak egy különleges, organikus elixírre volt szükségük, ami nemcsak csökkentette az éhségérzetüket, de természetes módon le is fogyasztotta őket. Bár a rossznyelvek inkább a plasztikai sebész ügyes kezeit látják a nagy testsúlycsökkenésük mögött.


Kelly Preston most, és tavaly

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik