Szórakozás

Meztelenül hirdeti magányosságát a pophercegnő

Lady Gaga ismét ledobta a textilt, közben pedig lelkét is lecsupaszította.

Ha a Vanity Fair számára készít képeket Annie Leibovitz, akkor az általában garancia egy igényes és emlékezetes fotósorozatra. Most azonban kicsit félrement a koncepció. A Lady Gagáról készült divatfotók ugyanis túl bizarra sikerültek, az egyetlen pucér alkotáson pedig annyit módosítottak digitálisan, hogy a legkevésbé sem nevezhető természetesnek. Az extrém díva keblét, derekát és gyakorlatilag minden egyes porcikáját túlretusálták. Mindazonáltal ez lett a legízlésesebb pucér kép, mely valaha a Lady-ről készült. A textilmentes fotó másik érdekessége, hogy a háttérben Tony Bennett rajza látható. Amin Gaga szintén meztelen.

Persze interjú is készült a pophercegnővel, amiben saját magát siratja. Szentül hiszi ugyanis, hogy egyedül fog megöregedni. Mivel a szerelem eddig nem igazán ragadta magával, és egyik párja mellett sem volt igazán boldog. Sőt, a férfiak általában rövid úton teljesen megutálják, amint közelebbi kapcsolatba kerülnek. Ami talán elkerülhető lenne, ha nem róluk írná a dalait.

GaGa pikáns fotója itt látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik