Szórakozás

Kritikus állapotban a sztár – AIDS-es?

George Michael tüdőgyulladása komolyabbra fordult, már a szívére is hatással van, és egyesek szerint még nagyobb probléma áll a háttérben.

Szerdán váratlanul légszomj tört George Michaelre, ezért egy bécsi klinikára kellett szállítani. Súlyos tüdőgyulladása miatt két napig az intenzíven ápolták, aminek következtében jobban lett. Legalábbis a sajtósa ezt állította. Ám a hétvégén rosszabbra fordult a helyzet, és a kezelésekre sem reagál a legjobban. Sőt, már a szívére is hatással van az oxigénhiány, így erős mellkasi fájdalmak is gyötrik. Ha nem sikerül helyreállítani a tüdeje levegőellátását, akkor meg is halhat akár egy másodperc alatt is. A kiszivárgott hírek szerint az elkövetkezendő két nap döntő lesz a sorsát illetően. Előreláthatólag karácsonyig biztosan nem hagyhatja el a kórházat, így le kellett mondania nagy sikerű turnéja összes európai állomását.

Néhányan közben megkezdték az elméletgyártást is Michael betegségével kapcsolatban. Szerintük a nyíltan homoszexuális énekes AIDS-es, és ezért támadja meg folyton valamilyen vírus a szervezetét. A Symphonica turnén ugyanis már másodszorra kerül kórházba, de több másik alkalomkor is orvost kellett hozzá hívni apróbb rosszullétek miatt. Ezek az esetek pedig utalhatnak legyengült immunrendszerre, ami a lehet a HIV-fertőzés következménye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik