Szórakozás

Amputálni akarták a magyar híresség lábát – Senki sem hitt a gyógyulásában

Kis híján elveszítette lábát egy motorbaleset következtében Sági Szilárd.

Súlyos motorbalesetet szenvedett évekkel ezelőtt Sági Szilárd. A Hal a tortán egykori gasztrokibicét orvosai nem sok jóval biztatták, ám a tévés várakozáson felül gyógyult. Szilárd több fórumon is mesélt már a megrázó történetről, arról, hogy több műtéten is át kellett esnie az évek alatt, és azóta is gyakran küzd fájdalmakkal.


Fotó: TV2

A gasztrokibic ezúttal Joshi Bharat kérdései nyomán elevenítette fel a kis híján tragédiával végződő balesetet. Szilárd elmesélte, az ütközés következtében szinte szó szerint leszakadt az egyik lába. Mindkét csontja szilánkosra tört, az orvosok amputálni akarták a sérült végtagot, ám végül úgy döntöttek, megpróbálják visszavarrni, ám körülbelül öt százaléknyi esélyt adtak rá, hogy sikerül. Orvosai akkor azt is elmondták neki, járni biztosan nem fog tudni.  “Azon gondolkoztam, ha levágják a lábamat, milyen módszer lesz arra, amivel a motoron sebességet váltok” – mesélte, most már mosolyogva.

Szerencsére azonban az orvosoknak nem lett igazuk, és Szilárd felépült a balesetből. A gasztrokibicnek az eset nem vette el a kedvét a motorozástól, ám kedvese, Szilvi – aki szintén megsérült az ütközéskor – azóta sem ül fel a veszélyes járgányra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik