Szórakozás

Alekosz egy nyuszis lányt vitt a Rezidenciára

Alekosz és barátja egy szórakozóhelyről két hölgy társaságában tért haza. A görög csődör kiszemeltje egy nyuszis lány.

Egy őzikeszemű, vörös hajú cicababára vetette ki hálóját Alekosz szombat este, amikor szórakozni indult – értesült a Bors. A napilap információi szerint a görög csődör barátjával, Marcival vetette bele magát az éjszakába. Bár sok lány megfordult a fiúk körül, Marci végül egy harmincas édesanyával, míg Alekosz egy csinos vörös hajú lánnyal tért vissza az ÖsszeEsküvőkbe. A lányoknak a buli után, délelőtt el kell hagyniuk a Rezidenciát, ám ha szeretnék folytatni a románcot, visszatérhetnek. Az, hogy ez így lesz-e nem tudni. Ám a Bors információi szerint Dóra, biztosan felkavarná az állóvizet. Ugyanis a vonzó lány nemrég még a nyuszis magazinnak is megmutatta bájait. Dórinak bár Alekosz nem az esete, szívesen beköltözne a Rezidánciára, hogy felpezsdítse az életet.

„A nőkben gyakran a megjelenésemmel is ellenérzést váltok ki, a fiúkkal azonban jól kijövök. Alekosz nem az ideálom, de a belső tulajdonságaival ellensúlyozza ezt” – nyilatkozta Alekosz legfrissebb prédája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik