Szórakozás

Padlóra kerül az RTL Klub sztárja – Mindenhonnan kirúgják?

VV Esztert nagyon féltik ismerősei. A lány már attól is összeomlott, hogy ismét párbajozni küldték. Mi lesz akkor, ha kiesik és megtudja, vizsgálatot indított ellene az ügyvédi kamara?

Végleg összeomlik a ValóVilág jogásza? Eszter idegállapota láthatóan egyre labilisabb. Ezen persze egyáltalán nem lehet csodálkozni, hiszen az utóbbi időben annyi negatívum érte, mint másokat talán egész életükben. Miután kiderült, hogy Cristofellel flörtölt, mindenki ellene fordult és kiközösítették. Ezután párbajozni küldték, amit ugyan nagy fölénnyel megnyert, mégsem enyhült meg iránta a népharag.

Ezt a többiek kifejezésre is jutatták, hiszen ismételten rá tették a legtöbb kiválasztó jelet. Eszter ekkor összeroppant. Kérdés, hogy vajon össze tudja szedni magát, vagy padlóra kerül? Ráadásul, ha kiesik, újabb megpróbáltatások várnak rá. És az már nem lesz játék.

A szerepelni imádó lánynak ugyanis villabeli karrierje végeztével az ügyvédi kamara elé kell állnia, hogy megvédje magát. Azt kell bebizonyítania, hogy ügyvédhez méltó módon viselkedett. Valljuk be őszintén, nem lesz könnyű dolga azok után, hogy meztelenül piált és bulizott. És ha esetleg fegyelmit indítanak ellene, és kizárják a kamarából, egész élete romba dőlhet. Vajon megérte mindez? Ha mindenét elveszíti az ügyvédnő, majd lesz ideje elgondolkodni ezen is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik