Szórakozás

Ez kiveri a biztosítékot? Ennyit keres Stohl a börtönben

Kétszemélyes cellába került, és hétfő óta raktárosként dolgozik a színész a börtönben. Stohl három hete vonult be, hogy letöltse 10 hónapos büntetését.

Szerdán három hete, hogy Stohl András megkezdte 10 hónapos börtönbüntetését. Az ittasan súlyos közúti balesetet okozó színész először egyszemélyes zárkát kapott, majd a héten átkerült egy másik cellába, ahol 8 négyzetmétert kell megosztania egy csalás miatt elítélt férfival. Stohl hétfőn elkezdhetett raktárosként dolgozni, aminek köszönhetően az idő is gyorsabban telik a rácsok mögött.

„Az intézet belső raktárában kapott munkát András, tulajdonképpen anyagmozgató, azokat az eszközöket, amikre az intézetnek a napi működéshez szüksége van, azt ebben a raktárban tartják, ezek kiadása kapcsán ezeket kell mozgatnia” – mondta Ruttner György, a műsorvezető ügyvédje.

Stohl a raktárban közel 20 ezer forintot keres havonta. Naponta nyolc órát dolgozik, reggel hét órától délután háromig. Állítólag jól kijön cellatársával, de a többiek is befogadták már.

Stohl András legközelebb novemberben találkozhat családjával, addig naponta 10 percet beszélhetnek telefonon. Ha jól viselkedik, 130 napja van hátra a büntetéséből, és március 5-én elhagyhatja a börtönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik