Szórakozás

Elárulta eddigi sikerének titkát az X-Faktor sztárja

Tarány Tamás szerint a győzelem kulcsa, hogy mindig, minden helyzetben őszintének kell lenni. Bízik abban, hogy elég erős lesz ahhoz, hogy akár meg is nyerje a versenyt.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A méretes biztonsági őr mackós alkatával és különleges hangjával már az első válogatón felhívta magára a mentorok figyelmét. Tamás a maga 153 kilójával és csaknem kétméteres magasságával kissé esetlenül totyogott a színpadon, ennek ellenére a mentorok bizalmat szavaztak neki: bejutott a legjobb 24, majd a legjobb 12 énekes közé is.

Tamás a Hír24-nek elárulta, óriási kő zuhant le a szívéről, amikor Malek Miklós közölte vele, hogy magával viszi az élő show-kba.

“Extázis, amit átéltünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jelentkezzen az X-Faktorba. Nagyon megkönnyebbültem, inkább szeretek pozitívan csalódni, ezért úgy készültem, hogy nem fogok bekerülni. Tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával ültem le Malek Miklóssal szemben” – mondta az énekes, aki maximálisan elégedett mentorával, mert bár nem igazán ismerte korábban, és a tavalyi széria adásai alatt is inkább a komoly oldalát mutatta meg, miután személyesen is találkoztak, egy nagyon laza, közvetlen embert ismert meg a személyében.



Tamás szerint még egyik énekes sem foglalkozik a végső győzelemmel, nem tekintenek ellenfélként egymásra, és noha még csak pár hete ismerik egymást, nagyon erős, baráti kapcsolat alakult ki közöttük.

“Mindenki győzni akar, aki ide jelentkezik, természetesen én is. Bízom abban, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy akár meg is nyerjem az X-Faktort. Szerintem nagyon fontos, hogy egy énekes mindig, minden helyzetben őszinte legyen, és magát adja. Egyelőre azonban a legfontosabb, hogy bejussak a legjobb 6 versenyző közé” – nyilatkozta portálunknak a 25 éves biztonsági őr, akihez a tavalyi széria versenyzői közül Takács Nikolas áll a legközelebb, ő rajta érezte azt ugyanis, hogy a leginkább át tudja adni az érzelmeit a közönségnek előadás közben.

Tamás az elmúlt hónapban 15 kilótól szabadult meg. Azt mondja, nem az X-Faktor miatt kezdett drasztikus fogyókúrába, egyszerűen csak jobban akarta magát érezni a bőrében és a színpadon. Még most is keményen edz, de szerinte 100 kilogramm alá soha nem fog tudni menni. Két és fél éve él boldog párkapcsolatban kedvesével, magánéletét azonban szeretné megóvni a nyilvánosságtól, annyit azért elárult, bár az eljegyzés már megtörtént, esküvőt egyelőre nem terveznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik