Szórakozás

Újra hódított a szexszimbólum

Képtelen visszafogni vadászösztöneit Scarlett Johansson. Ezúttal az egyik legtehetségesebb színész esett áldozatául.

Az elmúlt hetekben Kieran Culkin abajgatta Scarlett Johanssont, ami sokakat meglepett, hiszen a fiatal színész nem éppen az a tipikus sármőr. Sokáig nem is tudta megtartani ScarJót, ugyanis a szépség már Joseph Gordon-Levitt oldalán üti el szabadidejét. A páros szinte az összes menő New York-i éttermet végigromantikázta, és egy kicsit sem próbálják meg leplezni, hogy van köztük valami. Persze Scarlett sajtósa szerint csak egy közös filmet terveznek. Amihez akkor a jelek szerint már helyzetgyakorlatokat is végeznek. Hiszen két színész akkor szokott csókban összeforrni, ha a rendező utasítja őket, vagy ha szerelmesek.

Scarlett a Kieran-JGL vonal előtt Justin Timberlake-kel próbálta elfeledni a Sean Penn mellett átélt megaláztatásokat. Sőt, egy kósza próbálkozást tett exférje, Ryan Reynolds visszahódítására is. Őt azonban csak Blake Lively tudta elszedni Sandra Bullocktól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.