Szórakozás

Amiről nem szívesen beszélnek: Steve Jobs igazi arca

A történelem egyik legnagyobb zsenijét veszítettük el Steve Jobs személyében, sokan mégis megkönnyebbültek halálától.


A karizmatikus zsarnok előadást tart (Fotó: Reuters)

Ma, a Nemzetközi Steve Jobs Napon talán nem ildomos a bő egy hete elhunyt üzletemberről rosszat írni, de ahogy az életben mindennek, neki is két oldala volt, csak éppenséggel a megdicsőülésében valahogy mindenki megfeledkezett a másik arcáról, a gonoszabbik oldaláról.

De merjünk szembe menni az árral, és tiszta vizet önteni a pohárba: beszélni arról, hogy milyen ember is volt valójában az Apple cég vezetője. Noha viszonylag halkan még, ám a nemzetközi sajtóban egyre őszintébben mernek arról írni, hogy Mr. Jobs valójában nemcsak zseniális üzleti és technikai ötleteinek köszönhetően építette fel az almás céget, hanem kegyetlen és embertelen húzásaival.

Kiderült, Jobs az Apple amerikai főhadiszállásán dolgozókat rendszeresen lelkileg terrorizálta és megalázta, ráadásul mindezt a kollégáik előtt. A cég minden alkalmazottját figyeltette, és mindenkivel elbánt, aki megsértette a saját maga által kitalált elv- és eszmerendszert. Embereit teljesen kizsigerelte mind szakmailag, mind érzelmileg, majd úgy dobta ki a megtört egyéneket, mint a használt zsebkendőt. A vállalaton belüli teljes kommunikáció csak az ő jóváhagyásával mehetett végbe, ugyanis szerinte csak így lehetett tisztában azzal, mi folyik körülötte. Ezért érthető módon mindenki rettegett tőle, sőt, egyenesen halálra dolgozták magukat, nehogy rájuk zúduljon a főnök haragja.

Az Apple külföldi beszállítóinál azonban még rosszabb volt a helyzet, illetve mai napig az. A cég – akárcsak az összes többi multi – olcsó kínai munkaerővel készítteti a termékeit. Ezzel pedig “csak” az a baj, hogy nem csupán felnőttek, de gyerekek is dolgoznak nekik. Ráadásul mindannyian kvázi rabszolgaként teszik ezt, hiszen éhbért kapnak, és embertelen körülmények közt tartják őket. Minderről pedig Jobs-nak konkrét tudomása volt, de nem érdekelte, hiszen az ember számára csak eszköz volt a céljai eléréséhez.

A békés külső kegyetlen belsőt takart (Fotó: Northfoto)

A totális uralom nemcsak Steve vezetési módszereire volt jellemző, de a cég kommunikációjára is. Jóformán csak az jelenhetett meg a sajtóban a termékeikről, amit ők jóváhagytak. Ellenkező esetben kíméletlen hadjáratot indítottak az adott orgánum ellen. Emellett teljesen szembemenve az amerikai közfelfogással, egyes témákat teljes mértékben kitaszítottak az Apple platformokról. Így a szexualitást, vagy a meleg közösséget a mai napig ignorálják, amikről továbbra is jótékonyan megfeledkezik majd az emberek többsége. Mr. Incredible pedig megmarad örökre a modern számítástechnika, a mobilkommunikáció, és a zenehallgatás megújítójának, illetve a cégvezetők példaképének. És ezzel nincs is gond, csak nem kell Istent csinálni valakiből, aki embernek sem volt éppen a legtökéletesebb,  legszerethetőbb. A profizmusnak álcázott szívtelensége a magánéletben is jellemezte. Első gyermekét, Lisát évekig nem ismerte el sajátjaként, és hagyta, hogy anyja nyomorban nevelje. Később rendeződött ugyan viszonyuk, de ebből a példából is látszik, hogy nem volt szent. Csak jóval okosabb, mint a többi embertársa. Ami adottság és nem kiváltság.

Azonban minden hibája ellenére, még mindig Steve Jobs az imádott műszaki zseni, aki emberközpontúvá tette a számítástechnikát. Míg legnagyobb riválisa, Bill Gates maga a Sátán a legtöbbek szemében. A Microsoft vezére ugyanis nyíltan vállalja, hogy neki az üzlet a legfontosabb, és ezért kimondva, kimondatlanul feláldozza a felhasználhatóságot. Ami igaz is a számítógép-tulajdonosok szempontjából nézve, hiszen az Apple termékei valóban a mi igényeinkhez lettek igazítva.

Viszont Gates nemcsak sokat keres, hanem sokat is ad. Kevesebb milliárdos akad a Föld kerekén, aki nála többet áldozna az elesettek megsegítésére. Valamint rendkívüli szociális érzékenysége van, és rengeteg ügy mellé odaáll nyíltan. Jobs ellenben hivatalosan egyetlen alapítványt sem támogatott az elmúlt évtizedekben, politikai és más, az Apple-t nem érintő kérdések pedig nem érdekelték. Bár a demokratákat pár esztendeje megszponzorálta a felesége néhány millióval, de ezt azért ne nevezzük adakozókedvnek. A legszomorúbb viszont az Steve esetében, hogy egyetlen centet sem áldozott a rákkutatásra, holott abból neki is haszna származhatott volna. Tehát, ha azt nézzük, hogy ki is tett valójában többet az emberiségért, akkor mindenképp Bill Gates kerül ki kettejük csatájából győztesen. De ugyanakkor az MS rendszere miatt az idegeink is hamarabb mennek tönkre, mintha egy Mac előtt töltjük az életünket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik