Szórakozás

Utolsó interjú Stohllal a börtön előtt

Stohl András holnap reggel börtönbe vonul. A színész a Hír24-nek elmondta, ugyanúgy szeretné eltölteni a mai estéjét is, mint máskor, családi körben, nyugalomban.

Utolsó óráit tölti otthon Stohl András, hiszen holnap megkezdi börtönbüntetését. Bármilyen szigorú is a büntetés, a színész körül keringő hírek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a legtöbben arra számítanak, fél év után Stohl elhagyhatja a börtönt.

A Hír24-nek a bevonulása előtti utolsó napon sikerült beszélnie a hírességgel, aki barátságosan, bár némi keserűséggel a hangjában beszélt a rá váró eseményekről. Azt állította, lelkileg semmiképpen nem lehet felkészülni a börtönre. Arra a kérdésre: hogy érzi magát néhány órával a bevonulás előtt, csak annyit mondott: „Hogyan is érezhetném?”

Stohl András azt is elárulta, nem szeretné, ha otthon töltött utolsó estéje más lenne, mint a többi. Azt tervezi, hogy családjával lesz, kislányával megnézik a közelben legelő teheneket, majd megfürdeti Franciskát és lefekteti. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, búcsúzkodni nem szeretne gyermekétől, mert szerinte azzal csak ártana a kicsinek.

A színész egyelőre nem tudja, mi vár majd rá, ha letölti a büntetését, de azt elárulta, az RTL Klubhoz és a Nemzeti Színházba is visszavárják. Úgy érzi, hogy az emberek szeretik őt, kitartanak mellette, ugyanis mindenféle formában erről biztosítják. Ez ebben a helyzetben erőt ad neki ahhoz, hogy elviselje a börtönbüntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik