Szórakozás

Budapesten a világ legnagyobb repülőgépe

Az Airbus A380-ast a német Lufthansa hozta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A világ legnagyobb utasszállító repülőgépe nem sokkal fél egy után landolt a repülőtéren, majd a tűzoltók a szokásoknak megfelelően vízsugárral fogadták, a pilóták pedig két magyar zászlót lógattak ki a gép pilótafülkéjéből.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója a gép érkezése előtt tartott sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte a gép landolását. Felidézte, hogy 1967-ben érkezett a német cég először Budapestre, és 1985-ban először landolt az akkori legnagyobb utasszállítóval, a Boeing 747-esével.

A Lufthansa csoport közép-kelet-európai regionális igazgatója azt mondta, szeretnék a mostani bemutatóval hangsúlyozni, hogy  Magyarország stratégiai fontossággal bír a német légi cég számára, és bemutatni a magyaroknak is, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt az Airbus A380, amelyből a Lufthansa már nyolccal rendelkezik.

Az Airbus A380-as 2005 áprilisában szállt fel először, és 2007 október 25-én állt forgalomba a Singapore Airlines színeiben, Szingapúrból repült Sidney-be. A Superjumbo becenévvel ellátott óriásgép az A380-as változattól függően 73 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 79,8 méter, törzsátmérője 7 méter, legnagyobb felszállótömege 560 tonna. Meghajtásáról a Rollce Royce Tren 970-es, vagy az Engine Alliance GP7270-es hajtóműve gondoskodik, amely 311 kilonewton tolóerőt biztosít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik