Szórakozás

Levetkőzött a Playboynak a szépségkirálynő

Gregori Dóra, a 2010-es Miss Hungary a férfi magazin októberi számának címlaplánya.

A szőke szépségnek nem ez volt az első erotikus fotózása, korábban már a CKM magazinnak is ledobta a textilt, pedig állítása szerint nagyon szégyenlős.

“Bár a szépségkirálynők ritkán szoktak megválni a ruháiktól, régóta próbál rábeszélni az újság főszerkesztője, hogy szerepeljek a Playboyban. Eddig tudtam neki ellenállni” – nyilatkozta a magazinnak Gregori Dóra.

A 22 éves lány annak idején nem csak koronájával hívta fel magára a figyelmet. Nemsokkal szépségkirálynővé avatása után privát meztelen képek láttak róla napvilágot, majd egy kellemetlen ügy miatt került a sajtó kereszttüzébe: volt kedvese azt állította, hogy Dóra 250 ezer forint készpénzzel és méregdrága ékszerekkel lopta meg. A szépség később Hajdú Péter Frizbi című műsorában azzal védekezett: exét csupán a bosszú vezérli, amiért szakított vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik