Szórakozás

Falra másztak a hazai hírességek

Magyarország is megrendezi saját Olimpiáját. A hivatalos ötkarikás játékoknak ugyan London ad otthont, de a hazai közönségnek addig sem kell nélkülöznie a megmérettetéseket.

Az Óbudai Olimpia sajtótájékoztatóján Gyurta Dani, Kovács Kokó István, Till Attila és Görög Zita egyből falra is másztak, de nem idegességükben.

Óbuda már nagyon készül a 2012-es Olimpiai Játékokra: a III. kerület, egy öt alkalomból álló eseménysorozattal várja a mozgás szerelmesit a következő hónapokban. Sztársportolóink is támogatják a nem mindennapi sportprogramokat, amelyet rögtön egy izgalmas falmászással nyitottak meg.

„Mozogni egyszerűen jó! A gyermekeim genetikailag be vannak oltva sporttal. Biztos vagyok benne, hogy amikor csak tudunk, kilátogatunk majd az eseményekre. A falmászás a gyerekeimnek biztosan nem okoz majd gondot, remélem nekem sem” – áradozott Kokó, aki az első állomás műsorvezetője lesz.

Az eseményen részt vett Görög Zita is, aki édesanyaként szintén nagyon fontosnak tartja a sportos életvitelt.

„Igaz most már én is Budapesten élek, de a Mátrában nőttem fel. Imádtam túrázni, mozogni, még karatéztam is. Sőt, egy időben szerettem volna a futást komolyan venni, amit egy bokasérülés akadályozott meg. Most, hogy édesanya lettem nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekeim is sportosan éljenek. Az 5 éves kisfiam úgy bringázik órákon keresztül, mintha komoly versenyre készülne” – mesélte nevetve Zita „Nagyon fontosak tartom a közös sporteseményeket, amikor mindenki megmozdul, korra, nemre való tekintet nélkül. Azt gondolom, az Óbudai Olimpia nem csak a kerületé, vagy a fővárosé, azt szeretném, ha mindenkinek a saját olimpiája lenne” – tette hozzá a csinos műsorvezető.

Az öt alkalmas eseménysorozaton egészen a 2012-es Olimpia kezdetéig mérettethetik meg magukat a sportolni vágyók. Az október 8-i Fitness Nap után az Óbudai Teljesítménytúrán, a Tour de Óbuda biciklis napon, az Óbudai Félmaratonon és az extrém falmászó napon várják a mozogni vágyókat, nem csak a III. kerületből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik