Szórakozás

Majka nem érzi magát bűnösnek

Az önbíráskodással vádolt sztár a bíróságon visszautasította, hogy bárkinek a megölésével fenyegetőzött volna.

A médiában Majka néven ismertté vált Majoros Péter harmadrendű vádlott kihallgatásával folytatódott kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a büntetőper, amelyben Kótai Mihály bokszolót és egy társát zsarolással, Majkát pedig önbíráskodással vádolja az ügyészség.

Viccesnek találom ezt az egészet – mondta vallomásában Majka. Hozzátette: nem érzi bűnösnek magát. Tagadta, hogy fenyegető kijelentéseket tett volna, állítása szerint erről csak a vádiratból értesült. Azt elismerte, hogy járt a sértett édesanyjának lakásán és ott “emelkedett hangnemben” folyt vita a kölcsöne visszafizetéséről, de határozottan visszautasította, hogy a sértett megölésével fenyegetőzött volna.

A vád szerint a sértett 2003-ban ismerkedett meg Kótai Mihállyal, akivel megállapodott abban, hogy a bokszoló nagyobb összeget fektet a cégébe és a pénzt 2-3 hónap múlva 10 százalékos haszonnal kapja vissza. A sértett így 9 millió forinthoz jutott. Kótai a pénzt 2005 végén a kamatokkal együtt egyben kérte vissza, de ezt a sértett nem tudta visszafizetni. 2007-től aztán telefonon és személyesen is fenyegették a sértettet és családját. Addigra már mintegy 200 millió forintot követeltek tőlük. Kótai a vád szerint megfenyegette, majd bántalmazta a sértettet a tartozás kiegyenlítése érdekében, illetve közölte vele: “ha nem fizetsz, megöllek, szétverlek, kinyírlak”.

Kótai aztán 2007 decemberében Majka társaságában megjelent a sértett édesanyjának lakásán és közölte vele, amennyiben a fia nem fog fizetni, “két keresztfát ácsol, és először őt fogja a keresztfára feszíteni, hogy a fia lássa, hogyan szenved, majd a fiát is keresztre feszíti, végül mindkettőjüknek alágyújt”. Majka pedig azt mondta, ha a sértett nem adja meg a tartozást, akkor őt is és az édesanyját is mindennap zaklatni fogja, ő lesz a legkellemetlenebb ember az életükben, nem lesz menekvés előle. A sértett keddi kihallgatásán azt mondta: egyértelmű fenyegetésként élte meg a történteket, ugyanakkor többször ellentmondásba keveredett korábbi vallomásával, például arról sem nyilatkozott egyértelműen, hogy Kótai befektetésként vagy kölcsönként adott neki pénzt. Nem sikerült tisztázni a bíróság előtt azt sem, hogy a vádbeli, Kótainak kifizetett 220 millió forintos összeg milyen tételekből áll össze.

Arra a bírói kérdésre, miért nem tett feljelentést a jogtalannak vélt követelés miatt, illetve ha megromlott a viszonya Kótaival, a sportoló miért vállalt kezességet egy 2007-es járművásárlásához, a sértett azt mondta: hol ilyen, hol olyan volt a viszonyuk és bízott benne, hogy ez az ügy rendezhető.

A sértett többórás vallomására a vádlottak végül nem reagáltak, ez a következő tárgyaláson várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik