Szórakozás

Világszerte botrányt kavart Cicciolina egymilliós nyugdíja

A pornósztárból lett parlamenti képviselő ötéves politikai munkásságának köszönheti évi 36 ezer eurós nyugdíját; az olasz állampolgárok háborognak.

Staller Ilona csaknem egymillió forintos havi nyugdíjat kap majd euróban az olasz államtól novembertől, amikor betölti 60. életévét, vagyis eléri a nyugdíjkorhatárt – számolt be mai számában a Bors. Husika 1987 és 1992 között öt évig volt tagja az országgyűlésnek a liberális Radikális Párt színeiben: összesen 12, szexszel kapcsolatos törvényjavaslatot nyújtott be képviselősége idején – ennek köszönheti a havi, közel egymilliós juttatást.

Az olaszok körében óriási felháborodást keltett az egykori pornósztárnak megítélt busás nyugdíj, ügyével világszerte foglalkozik a sajtó, hiszen Olaszországban nemrég vezettek be súlyos megszorításokat, így az emberek nem értik, mi szükség ekkora összegeket költeni a volt képviselők nyugdíjára.

Staller ezzel szemben az állítja, megdolgozott a pénzéért és nem érti, miért háborognak az olasz állampolgárok, vannak olyan színészek és híres emberek, akik még ennél is nagyobb nyugdíjat kapnak. Hozzátette: egyébként nincs rászorulva a pénzre, ezért egy részét biztosan felajánlja majd az afrikai gyerekeknek, és továbbra is aktívan tölti majd nyugdías éveit: cicis estélyeket tart az adófizetők megnyugtatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik