Szórakozás

Kórházban kezelik VV Jerzy expornósát

Alexandra Diamondot annyira megviselte a szakítás a Szépfiúval, hogy a lányt most egy pszichiátrián kezelik.

Nincs három hete, hogy Jerzy és újdonsült barátnője a Fókuszban mesélt egymásra találásukról. A nagy szerelemről áradoztak, most pedig azt próbálják megfejteni, hogy miért csalták meg őket az érzékeik.

„Másik csatornát néztünk” – mondta Jerzy a Fókusz kedd esti adásában. Ez is egy indok lehet, de nem ezért folytatja külön utakon a szerelmespár. A Szépfiú szerint a szakításban az is közre játszott, hogy már az első találkozás után összeköltözött az egykori pornódívával.

“Túl gyorsan történt minden, túl gyorsan jöttünk össze, túl gyorsan feküdtünk össze, tehát minden túl gyorsan történt, nem pedig szépen lassan a maga idejében” – vallott az okokról a valóságshow-hős, aki szerint teljesen más dimenzióban élnek és egyáltalán nem illenek össze a lánnyal.

Szandra nagyon nehezen viselte a szakítást. Kórházban is kellett kezelni emiatt.

„Szombaton még minden rendben volt, vasárnap meg azt mondta, hogy nem működik” – mondta az expornós, aki jelenleg csoportterápiára jár. Orvosa szerint bár nem látszik rajta, de ha egyedül van, nagyon rossz állapotba kerül. Állítja, nem haragszik a Szépfiúra, de találkozni nem szeretne a volt villalakóval, nincsenek ugyanis beszélő viszonyban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik