Szórakozás

Véget ért Halle Berry gyerekelhelyezési botránya

A színésznő nyerte meg a kis Nahla felügyeleti jogáért indított keresetet.

Halle Berry és exe, a modell Gabriel Aubry tavaly decemberben mentek először bíróságra, miután a férfi kérvényezte, hogy hivatalosan is ismerjék el közös gyermekük, a kétéves Nahla édesapjának. A gyermek felügyeleti jogának kérdése ekkor még nem merült fel problémaként – erre csak februárban került sor, a jogi csatározás pedig pillanatok alatt óriási médiafigyelmet kiváltó sárdobálássá változott, amelynek során a színésznő kijelentette, Aubry rasszista és kislányuk retteg tőle.

A színésznő korábban úgy nyilatkozott: mindketten tudják, hogy a kislánynak szüksége van ugyanúgy anyára, mint apára, de az ő esetükben elkerülhetetlen volt a bíróság közbenjárása, ugyanis néhány kényes pontban képtelenek voltak megállapodni, így például abban, hogy a jövőben kivel él majd együtt Nahla.

A bíróság múlt hét pénteken végre pontot tett a peres hercehurca végére és a kislány felügyeleti jogát az édesanyjának ítélte meg – értesült a TMZ. A sármos apuka állítólag csalódottan hagyta el a bíróság épületét, a bíró ugyanis több pontban is a színésznőnek kedvezett, a megállapodás például tartalmaz egy úgynevezett „filmzáradékot”, melynek értelmében azt is előírták, mennyi időt tölthet a gyerekkel, míg Berry külföldön forgat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik