Szórakozás

Fogorvosként folytatja pályafutását a világbajnok bokszoló

Kótai Mihályt felvették a Semmelweis Egyetem fogorvosi karára.

A profi ökölvívó az elmúlt 20 évben nyaranta a közelben lévő edzőtábor felé vette az útját, idén azonban a többi elsőshöz hasonlóan ő is elutazott az egyetemi életre ráhangoló gólyatáborba.A 35 éves korábbi világbajnokot ugyanis felvették a fogorvosi karra – számolt be az RTL Híradó.

„Amikor kiderült, hogy felvettek, azt úgy igazából fel sem tudtam fogni, tehát, óriási dolog a számomra, olyan, mint egy világbajnoki címet nyerni” – mondta Kótai Mihály.

A tanárok szerint az élsportolók kitartóak és céltudatosak a tanulásban, így néhány év múlva Kótai Mihály lehet az első profi világbajnok bokszoló a világon, aki fogorvosként folytatja pályafutását.

„Céltudatosak, felkészültek, tudják, mit akarnak, és be is tudják osztani az idejüket. Általánosságban jól végzik az egyetemet és kiváló szakemberek lesznek” – mondta Gerber Gábor, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának dékán-helyettese.

Kótai Mihály azt mondja, szinte adta magát, hogy ide jelentkezik:

„Olyan sokszor közel voltam a fogvédők készítéséhez, és olyan sok sérülése van az embernek egy ilyen hosszú pályafutás alatt, és ezek általában a fejen. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit kéne csinálnom az ökölvívás után, hiszen még nagyon fiatal vagyok és szerencsésen lehet egy új életet kezdeni” – mondta Kótai Mihály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik