Szórakozás

Kisbabát vár a fiatal színésznő

Hilary Duff hamarosan világra hozza első gyermekét.

A Disney-féleLizzy McGuire tinisorozattal befutott 23 éves színésznő hivatalos honlapján, vasárnap – első házassági évfordulójukon a férjével, a hokijátékos, Mike Comrie-val – jelentette be a örömhírt:

“Helló mindenkinek. Ezen a héten ünnepeljük az első évfordulónkat, és ennek emlékére döntöttünk, hogy megosztunk néhány kedvenc képet az esküvönkről. Hihetetlen, hogy már is egy évesek vagyunk, csak úgy repül az idő, ha az ember jól érzi magát. Szeretnék megosztani veletek egy izgalmas hírt: hamarosan hárman leszünk. Nagyon boldogak vagyunk, és készen állunk arra, hogy egy új fejezetet nyissunk az éetünkben. Köszönjük mindenkinek a szeretetet és a támogatást” – írta az oldalon az énekes-színésznő.

A pár 2007-ben kezdett el randizni, és 2010 februárban jegyezték el egymást, Hawaii szigetén, majd még abban az évben az esküvőre is sor került Santa Barbara városában, Kalifornia államban, körülbelül 100 vendég jelenlétében.

Hilary korábban azt nyilatkozta, soha nem volt még ilyen boldog, és mindent szeret a férjében.

“Soha nem találkoztam még olyannal, aki egy rossz szót is tudott volna rá mondani. Mike olyan nagylelkű, gondoskodó és vidám. Nagyon sokat nevetünk” – mondta a fiatal szőkeség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik