Szórakozás

Holtan találták Amy Winehouse-t

27 éves korában, londoni otthonában találtak rá a többszörös Grammy díjas, Amy Winehouse-ra.

Amy Winehouse a botrányosra sikeredett szerbiai koncertje után vonult vissza észak londoni házába.

A 27 esztendős, többszörös Grammy-díjas előadóművész halálhírét szombaton késő délután közölte a brit média, és a Twitter közösségi üzenő portálon is elterjedt.

Este a rendőrség hivatalosan annyit erősített meg, hogy “holtan találtak egy 27 éves nőt” londoni lakásán, de nem cáfolta, hogy Amy Winehouse-ról van szó.

A Scotland Yard szóvivőjének első tájékoztatása szerint a halál oka egyelőre nem ismert.

A Londoni mentőszolgálatot szombat délután hívták egy eszméletlen nőhöz. Hiába érkezett ki két rohamkocsi is, nem tudták megmenteni az életét.

Amy Winehouse-t az észak-londoni Camden kerületben lévő lakásán találták meg. A rendőrség az utcát kordonnal lezárta.

Az énekesnő kiemelkedő tehetségét öt Grammy-díjjal ismerték el, de régóta köztudott volt róla súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége is.

A brit soulkirálynőt kórházban is kezelték a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszokkal. A brit bulvársajtó “közeli ismerősökre” hivatkozva egy ideig azt híresztelte, hogy Winehouse a droghasználat során tbc-s lett, de ezt később hivatalosan cáfolták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik