Szórakozás

Halott fiától születhet unokája

Marissa Evans azt hitte, hogy fia halálával az ő élete is véget ért, ám egy nappal a tragédia után úgy döntött, lefagyasztatja gyermeke spermáját, hogy később unokája születhessen.

A 44 éves nőnek nem Nikolas az egyetlen fia, mégis a mai napig képtelen elszakadni tőle és beletörődni a megváltoztathatatlanba. A fiú 2009. március 29-én egy night club előtti verekedésben vesztette életét. Marissa akkor úgy érezte, nem tud gyermeke nélkül élni, és egy darabot mindenképpen meg akar őrizni belőle, ezért arra kérte orvosait, fagyasszák le Nikolas spermáját, hogy később felhasználhassa azt.

Az asszonyban mostanra ért meg az elhatározás: béranyát fogad, aki majd mesterséges megtermékenyítés útján megszüli neki fia gyermekét. Már a megfelelő személyt is kiválasztotta, akit véleménye szerint fia is vonzónak találna, ha még élne.

„Az emberek azt mondják, hogy ez nem normális, hogy a születendő kisbabának sem jó, ha úgy nő fel, hogy soha nem ismerheti meg az édesanyját és az apját. De ez a csöppség szeretetben fog felnőni és mindent megadok majd neki, amire csak szüksége lesz. Ezt csak azok érthetik meg, akik már átestek akkora tragédián, mint én, és elvesztették a gyermeküket” – mondta a Mail Online-nak Marissa, aki nemsokára Mexikóba utazik, hogy ott végeztesse el a beavatkozást, ami még így is rengeteg pénzébe fog kerülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik