Szórakozás

Megszólalt Schwarzenegger szeretője

A színész-politikus törvénytelen fiának anyja közölte: gyereke csak egy évvel ezelőtt tudta meg, hogy ki az igazi apja.

Mildred Baena, a Schwarzenegger család korábbi házvezetőnője a Hello című brit lapnak adott interjút. A nő a májusban kipattant ügy óta hallgatott, most azonban felfedte: csak nemrég mondta el Joseph nevű fiának, hogy ki is az igazi apja. A hír hallatán a 13 éves gyerek csak annyit jegyzett meg: “menő”.

A Hello magazin fényképet is közölt az eddig alig látott kiskamaszról és anyjáról, aki húsz évig állt Schwarzenegger és felesége, Maria Shriver szolgálatában.

Baena bevallotta, eleinte nem volt biztos abban, hogy gyereke a világhírű színésztől, Kalifornia volt kormányzójától van, a fiú azonban egyre inkább hasonlítani kezdett Schwarzeneggerre, ahogy nőtt. A nő szerint a hasonlóságot talán a híresség is észrevette, de soha nem mondott semmit. Maria Shriver – John F. Kennedy néhai amerikai elnök unokahúga – szintén gyanakodni kezdett, miután a háztartásban egyre több alkalmazott pusmogott a színész és a gyerek hasonló vonásairól. A filmcsillag neje végül egyenesen rákérdezett a gyerek származására.

Az egykori házvezetőnő szerint Maria Shriver erős volt, amikor szembesült az igazsággal. “Velem sírt, átöleltük egymást, mondtam neki, hogy nem Arnie hibája, és hogy kettőn áll a vásár” – fogalmazott a lapnak Baena.

Véleménye szerint a volt kormányzó jó ember. “Tudom, hogy ő is szenved. Szereti Mariát, remélem, idővel megoldják a problémákat” – jegyezte meg.

Az interjú kapcsán sem Schwarzenegger, sem Shriver képviselője nem szólalt meg. A színész korábban úgy tervezte, hogy visszatér a filmezéshez, most azonban félretette erről szóló terveit, és rendezni akarja magánéletét.

Felesége már különköltözött tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik