Szórakozás

Kiszel Tünde ezúttal Lilut vette célba

A naptárdíva úgy érzi, nagyon megsértette Lilu néhány nappal ezelőtt az RTL Klub Reggelijében, amikor a Fluor botrány helyett a múltjában kutakodott.

“Lilu szándékosan elterelte a témát. Megpróbálták elbagatellizálni a dolgokat, mintha így kisebb felelőssége lenne Fluor Tominak. Nem is értem, hogyan kapcsolódott a témához az én múltam, a német RTL televízióban sugárzott táncos szereplésem. Ettől még Fluor nyomdafestéket nem tűrő alpári, ordenáré, becsületsértő módon beszélt, és trágár szavakkal illetett engem nagy nyilvánosság előtt” – mérgelődött Tünde, aki szerint, ha már oda nem illő módon az ő múltjában lehet vájkálni, úgy érdemes lenne kutakodni a másik oldalon ülő hölgy, Lilu titkai között is.

“Meg lehet nézni, hogy az interneten milyen videókat lehet róla találni. Amikor még a zenetévénél dolgozott, úgy káromkodott, mint egy kocsis. Ezt szerintem Lilu is szégyellheti majd a gyereke előtt” – mondta az Új Ásznak a naptárdíva, majd nemtetszését nyilvánította ki a műsorvezető viselkedése miatt.

“Úgy érzem, hogy egy riporter nem lehet elfogult. Egy nappal korábban Fluor Tomit hívták meg a Reggelibe. Internetről néztem vissza az adást, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy röhögcséltek, gúnyolódtak rajtam, és Lilu akkor láthatóan Fluor mellé állt” – zárta panaszáradatát Kiszel Tünde.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik