Alekosz Casanovává változott a menyasszonykereső műsornak köszönhetően. Hiába választotta ugyanis Veronikát, mostanában annyi nő nyüzsög körülötte, hogy a görög csábítónak nehéz a választás. Ráadásul Alekosz nem tud megfeledkezni volt kedveséről, Tündéről sem. Nem csoda, hogy Veronika, a végső kiválasztott kicsit megorrolt a kedvesére. A „virslis” lány olyannyira megsértődött vőlegényére, hogy múlt héten kijelentette, nem utazik el Alekosszal a műsorban nyert álomutazásra. Egy-két nap évődés és Alekosz kedves szavai után azonban már másképp látta a dolgokat, mint mondta, bízik a közös jövőjükben, és mégis elmegy a romantikus vakációra. Szerinte ott dől el majd igazán, hogyan alakul a kapcsolatuk.
Tubi-tubi mindent meg is tesz annak érdekében, hogy Csimpijét minél szorosabban magához láncolja és újra boldog párként térjenek vissza egy hét múlva. Bőröndjét szuperszexi fürdőruhákkal tömte tele, szerinte ugyanis, ha a görög hősszerelmes ezekben a darabokban látja majd a tengerparton vonulni, rögtön halálosan beleszeret – írja a HotDog. Sőt, az utazás előtt készíttetett magáról egy pikáns fotósorozatot is, amit már a repülőgépen megmutat Alekosznak, hogy a sikeres földet érés után, minél gyorsabban egymásra hangolódjanak.
