Szórakozás

Borult a papírforma az Éden Hotelben

Niki kiesésével már csak négyen maradtak a Hotel lakói, akikben egyre inkább tudatosul, hogy mennyire közel járnak az akár 25 millió forintos fődíjhoz.

Két nappal a finálé előtt a fiúk, Dani és Kristóf egy külön feladatot kaptak: a napot a tengerparton kellett tölteniük, hogy addig a lányok nyugodtan eldönthessék, ki távozzon hármuk közül az Édenből. Négyszemközti beszélgetéseken kellett meggyőzniük egymást, hogy ki és miért maradjon, majd egy borítékba kellett helyezniük annak az ellenfelüknek a képét, akit maguk közül szeretnének hazaküldeni.

A ceremóniára már a fiúk is visszaértek a tengerpartról; Linda Nikit, Niki Lindát, Alíz pedig nagy meglepetésre szintén Nikit választotta. Annak ellenére, hogy mindenki azt várta, hogy a vörös lány a kezdőcsapat tagjait fogja erősíteni a döntésével, ő inkább az eszére hallgatott, így Nikinek kellett hazamennie, Linda pedig Dani párjaként folytathatja a játékot.

Niki szomorúan távozott az Édenből, de azt mondta, megérti Alíz döntését, hiszen ő is tudja, csak egy pár maradhat a végén. Kristóf azonban már kevésbé megértő, azon rágódik, hogy Alíz miért ejtette ki Nikit, ha már a kezdetektől arról volt szó, hogy a kezdőcsapat tagjai erősítik egymást. Ugyanakkor azt is érzi, hogy Linda és Dani párosa nem lesz olyan erős, mint amilyen párt Nikivel alkotott volna a fiú…

A teljes adást itt megnézheted!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik