tnt
Szórakozás

Újra robbant a 90-es évek sztárzenekara

Ismét összeállt a TNT egykori két fontembere szombaton, az együttes 15. születésnapja alkalmából.

Dobrády Ákos és Inti a kezdők izgatottságával készülődött a Budapest Sportarénában tartott koncertre. Izgulniuk azonban kár volt, hiszen N a közönség végig táncolta és énekelte a két órás, slágerekkel teli koncertet, a pöttöm Megasztár, Patai Anna vendégszereplése is hatalmas sikert aratott.

„Már öt évvel ezelőtt a búcsúkoncerten tudtuk, hogy előbb utóbb eljön ez a pillanat. Akkor azért hagytuk abba, mert nem akartunk, hogy belefásuljunk, elfáradjon ez az egész. Az elmúlt öt évben kapott rajongói levelekből azt szűrtük le, hogy a közönségnek hiányzunk és szeretnének újra látni bennünket” – árulta el korábban Dobrády Ákos, aki teljesítette rajongói kérését és egy egészen friss műsorral, igazi zenei csemegével készült a születésnapi bulira.

A TNT formáció összesen 300.000 eladott albummal, az 5 arany -, a 4 platina, és az 1 gyémánt lemezzel büszkélkedhet. Slágerei közül a legismertebbek: az “Egyetlen szó”, a “Híd a folyót”, a “Hova visz a hajó”, a “Tiltott perc”, a “Bolond, aki sír”, a “Nem jön álom a szememre” vagy épp a “Kicsi gesztenye” dalok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik