Szórakozás

Tökéletes mosolyt varázsolnak a fiatal sorozatsztár arcára

Timon Barna már észre sem veszi fogszabályzóját.

A Jóban Rosszban fiatal tehetsége, Timon Barna február elején izgatottan lépett be fogorvosa rendelőjébe. A sorozat Bodolai Szabija ugyanis fogszabályzót kapott. A színész azóta olyannyira megszokta a fogára került szerkezetet, hogy mondhatni, észre sem veszi. Barnát munkájában és magánéletében sem akadályozza semmiben a két év alatt új mosolyt varázsoló szabályzó.

„Izgultam a beavatkozás előtt, hogy fájdalmas lesz, illetve hogy majd a fogszabályzóval a számban nehezen megy a beszéd, de szerencsére nem így történt.” – mesélte Timon Barna. – „Ráadásul a legtöbben észre sem vették, hogy valami változott, hiszen a fogszínű porcelán miatt észrevétlen marad a szabályzó nagy része.” – tette hozzá a fiatal színész, aki Dr. Szmicsek Ágnest bízta meg új mosolya megalkotásával.

„A beragasztott fogszabályozó egyik legnagyobb előnye, hogy 24 órán keresztül „dolgozik”. A kezelések felgyorsultak, az eredmény tökéletesebb, látványosabb. Nem véletlen, hogy ma már egyre többen vállalják – akár felnőtt korban is – a fogszabályozást.”- biztatta Barnát a fogszabályzásra szakosodott doktornő.

„Már most, pár hónap alatt látszik a kezelés eredménye. Persze majd akkor lesz teljes a siker, ha lekerül a szabályzó, de ez még jóval odébb van. Négy hetente járok kezelésre, mindig állít a doktornő valamit.” – árulta el a Jóban Rosszban sztárja. – „Nem bántam meg, hogy belevágtam a kezelésbe. Szerencsére, bármennyire is hihetetlen, nem zavar semmiben. A barátaim és a lányok sem foglalkoznak vele, szerintem ma már egyáltalán nem ciki, ha valakinek fogszabályzója van.” – tette hozzá Barna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik