Szórakozás

Októberben lesz az elmaradt világvége – állítja a jós

Miután szombaton "elmaradt" a világvége, több nap rejtőzködés után hétfőn este megszólalt az amerikai kataklizmajós.

A 89 éves Harold Camping újabb kalkulációi szerint a 21-ike stimmel, az év is, csak a hónap nem: május helyett októberben lesz vége a világnak. Az idős férfi egy kaliforniai vallási rádió elnöke, az özönvíz dátumán és egyéb bibliai részleteken alapuló számításainak eredményét sokan teljesen komolyan vették. Több követője a múlt szombatra beharangozott világvége előtt megvált földi javaitól, felélte bankszámláján lévő pénzét, vagy szétosztogatta és egész nap várta a végítélet eljövetelét, majd pedig nagyot csalódott. A mozgalom követői szerint a világvége elmaradásával Isten újabb próbának teszi ki őket.

Bár békésen törődtek bele, hogy még sincs itt még a vég, Camping tarthatott némi dühreakciótól, mert egészen hétfőig elzárkózott a világtól. Rádióállomása irodájának ajtajára táblát akasztott ki, tudatva: “Az iroda zárva. Sajnáljuk, hogy nem találkoztunk.”

Az AP hírügynökség már a hét végén megpróbálta otthonában is elérni Campinget, ám senki nem nyitott ajtót és a telefont sem vették fel. Hétfőn este azután nyilatkozott a sajtónak Camping, mentegetőzött, hogy elszámította magát a dátummal, jóllehet igyekezett a lehető legprecízebben kalkulálni. Bejelentette, hogy többé már nem figyelmezteti rádiója az embereket a végre, mely – és ebben egészen biztos – október 21-én lesz.

Rádiója egyébként több millió dollárt – zömmel adományokból származó pénzt – költött az ítéletnapi figyelmeztetés hírverésére.

Nem ez volt az első “elszámolása” Campingnek, aki korábban mérnökként dolgozott: 1994-ben is beharangozott egy világvégét, de az is elmaradt. Akkor is matematikai hibával magyarázta tévedését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik