Szórakozás

Potyognak a csontvázak a Terminátor szekrényéből

Talán az egyetlen személy, akit nem lepett meg a Schwarzenegger pár hete nagy vihart kavart botránya, a színésznő Jane Seymour.

“Nem lepődtem meg azon, hogy Maria és Arnold különváltak. Az én információim szerint még legalább két eltitkolt gyermek kerülhet elő a filmsztár múltjából” – mondta a színésznő a CNN-nek a vörös szőnyegen legújabb filmjének, a Love, Wedding, Marriage című romantikus vígjátéknak a premierjén.

A színésznő szerint a háztartási alkalmazotton, Mildred Patricia Baena-n kívül hamarosan újabb nők jelentkeznek majd azt állítva, hogy Schwarzenegger a gyermekük apja. Az újabb csontvázakra a szekrényből pedig nem is kellett sokat várni: az NBC értesülései szerint ugyanis, egy nő azzal kereste fel Schwarzenegger ügyvédjét, hogy DNS-tesztet szeretne végeztetni, mert szerinte a filmsztár nyolcéves gyermekének az apja.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kalifornia volt kormányzója múlt hét kedden a The Los Angeles Times című amerikai lapnak továbbított közleményében beismerte, hogy tíz éve törvénytelen gyereke született személyzetének egyik tagjától. Schwarzenegger kormányzói terminusának lejárta után árulta el feleségének, Maria Shrivernek az évtizedes titkot, a házaspár nem sokkal ezt követően jelentette be, hogy 25 év együttélés után különválnak útjaik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik