Szórakozás

Jobban vannak a buszbalesetben megsérült gyermekek

24.hu
24.hu

2011. 05. 22. 12:21

Már csak három gyermek van kórházban. egyikük állapota súlyos.

Korábban a témában:

Még három magyar tanuló van kórházban a szombati délnyugat-lengyelországi buszbaleset sérültjei közül, de csak egyikük, egy kislány van súlyosabb állapotban – mondta el Varga Szabolcs varsói konzul az Opole vajdaságbeli Wolczynból.

Mint mondta, szombaton még öt sérült volt kórházban, ám időközben kettőt kiengedtek. A még kórházban ápolt három sérült gyerek közül kettőnek teljesen kielégítő az állapota. Egy kislányon viszont szombaton 8 órás komplikált műtétet hajtottak végre, sok vért kellett neki adni, de remélhetőleg ő is hamarosan felépül. A többieket még vasárnap hazaszállítják.

Közben megérkeztek Wolczynba – ahol a magyar iskolások egy nemzetközi táborban vettek részt az európai uniós Comenius program keretében – a kórházban ápolt gyerekek szülei és családtagjai, továbbá a kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője, illetve a város polgármestere. Ők addig szándékoznak a helyszínen maradni, amíg a még kórházban lévő gyerekek is hazaszállíthatók lesznek. A hozzátartozók vasárnap meglátogatják az egyik wroclawi kórházban fekvő, sérült gyerekeket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium autóbuszt indít a még tovább Lengyelországban maradó gyerekekért.

A kerekegyházi általános iskola tanulóit szállító autóbusz szombat délelőtt az opolei vajdaságban, Namyslów város közelében szenvedett balesetet. A magyar mikrobuszban 10 hetedik osztályos gyerek utazott 5 felnőtt kísérővel. A rendőrségi vizsgálat folyamatban van. A magyar busz valószínűleg defektet kapott, és oldalával egy szembejövő kamionnak ütközött. A balesetben 12-en sérültek meg, három gyerek súlyosabban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Brüsszel, 2017. április 26.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti csoportjának elnöke, Manfred Weber találkozója az Európai Parlament brüsszeli épületében 2017. április 26-án. 
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.