Szórakozás

Rippel Feri feleségénél megindítják a szülést

Hamarosan megszületik Rippel Feri és Vivien első gyermeke.

A házaspár percre pontosan megtervezte születendő kisbabájuk világra jöttét, ugyanis az orvosok tanácsára az időzített császármetszés mellett döntöttek. Erre azért volt szükség, mert a fiatal lány családalapítási terve már a legelején számtalan problémába ütközött, a terhesség első három hónapjában rengeteg megpróbáltatáson kellett keresztülmenne.

Mint arról korábban beszámoltunk, Vivien petefészkében két évvel ezelőtt egy rosszindulatú daganatot fedeztek fel. Az eltávolító műtétet kemoterápia követte, majd Vivien nagynénje felajánlotta saját petesejtjeit Feri hímivarsejtjeihez. Két embriót ültettek vissza a lány méhébe, abból egy most ott rugdalózik a kilenc hónapos kismama pocakjában.

Az 5-6 hét múlva tervezett szülésnél egy egész orvoscsapat asszisztál majd a műtőben: ott lesz Vivien onkológusa, a műtőorvos, aki annak idején megoperálta a lányt, és a mostani terhesgondozó orvos is.

Rippel Feri már nevet is választott a kis jövevénynek, Herkulesnek vagy Bendegúznak nevezné el kisfiát, Viviennel azonban egyelőre még nem sikerült egyezségre jutniuk.

AJÁNLOTT LINK:

Rippel Feriék a célegyenesben! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik