Szórakozás

Megvádolta a TV2-t Vágó István

A kívzmester szerint politikai okból távolíttatták el a csatornától. A TV2 szerint Vágó összeesküvés-elméleteket gyárt.

A Demokratikus Charta pécsi szervezetének vendége volt Vágó István a hétvégén. A gyűlésen újabb részletek derültek ki televíziós karrierje nagy vihart kavart megszakadásával kapcsolatban.

Vágó felidézte azt a már ismert történetet, miszerint kirúgása napján nézeteltérésbe került a TV2 vezetőségével, mindezt azonban pár új részlettel is kiegészítette, felhívva a figyelmet néhány “véletlen” egybeesésre. Ezek közé tartozik, hogy állítása szerint távozása után egy jobboldali sajtótermék hirtelen a TV2 kiemelt hirdetőjévé vált, és ennek köszönhetően a csatorna egymilliárdos bevételhez jutott, illetve hogy a Tényekhez a Hír TV-ből érkezett egy újságíró magas beosztásba.

Vágó hangsúlyozta, hogy ő csak tényeket sorolt fel, és azok értelmezését a résztvevőkre bízza.

“Nem szeretném tovább feszegetni ezt az ügyet, mert veszélyes és eléggé kényes helyzet ez” – mondta röviden a kvízmester később az Új Ásznak.

Koltay Tamás, a TV2 szóvivője a napilap kérdésére elmondta: a csatorna a nézők véleményén alapuló kutatási eredményeket megismerve kezdeményezte a szerződésbontást.

“Szomorú látni, hogy Vágó István képtelen méltósággal tudomásul venni mindezt, és légből kapott, politikai indítékokat sejtető összeesküvés-elméleteket gyárt. A szerződésbontással kapcsolatban nem áll módomban további konkrétumokkal szolgálni, annyit azonban elmondhatok, hogy a TV2 tisztességgel elszámolt Vágó Istvánnal” – kommentálta a TV2 álláspontját a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik