Szórakozás

Kozma Orsi igazi dívaként lép színpadra

Május 9-én a Jazz+Az és a Cotton Club Singers egykori tagjáé a Fesztivál Színház.

A Művészetek Palotája idén is jazzel köszönti a tavaszt. Kozma Orsi lemezbemutatóval és rendhagyó koncerttel hangol a tavaszra.

Az énekesnő annyit már most elárult, hogy magyar tervező ruháját viseli majd hétfői nagykoncertjén. A nyitott, derékhangsúlyos extravagáns darabot Szegedi Kata tervezte. Muszlinból készült, bőrberakásokkal, hangsúlyos vállal, a hátán geometrikus kivágásokkal, melyeket szintén muszlin csíkok kereszteznek. Orsi az elegáns fekete változatot viseli majd.

“Azért döntöttem e mellett, mert nagyon nőies, ugyanakkor igazán merész is. Egyszerűen kozmopolita hangulatot teremt, kiválóan passzol ahhoz, amit a Kozma Orsi Quartet képvisel a zenében. Nem először dolgozom fiatal, magyar tervezővel, és nagyon örülök annak, hogy egyre inkább reflektorfénybe kerülnek idehaza. A ruha, a látvány nagyon sokat tesz egy koncert összképéhez, Katában pedig igazi partnerre találtam” – árulta el az énekesnő.

Kozma Orsi a magyar jazz énekesnőinek egyre erősödő sorában is kiemelkedő helyet foglal el. Kislányként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, később az Operett Színházban debütált a Valahol Európában darabban, nem sokkal később pedig Székesfehérváron a Dzsungel könyvében mutatkozott be. A nagy áttörést és országos ismertséget azonban a Jazz+Az hozta meg számára, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. 2008-ban megalakult kvartettjének első lemeze, a Hide and seek azonnal Fonogram-díj jelölést kapott, és 2010 októberében megjelent Japánban is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kozma Orsi hivatalos oldala
A Művészetek Palotája weboldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik