Szórakozás

Börtön galambetetésért

Galambetetésért került börtönbe Nagy-Britanniában egy anya és a lánya, amiért most azt fontolgatják, hogy beperlik a rendőrséget.

A 76 esztendős Monica McIntosh és 46 éves lánya, Janet szomszédaik miatt került rács mögé, akik elpanaszolták a rendőrségnek, hogy több száz galamb gyűlik rendszeresen McIntoshék kertjébe, az ég meg valósággal elsötétül a felröppenő galambok felhőjétől. A szomszédok nemcsak a madárpiszokkal lettek torkig, attól is tartottak, hogy a “szárnyas patkányok” – így is “becézik” a városi galambokat az azokat megelégelők – valódi patkányokat is a környékre vonzanak.

A rendőrség közrendzavarás címén őrizetbe vette a két nőt, elkobozta házuk kulcsait, csekkfüzeteiket, bankszámlakivonataikat. Külön cellákba terelték anyát és lányát, külön hallgatták ki őket, mintha nagyon nagy lett volna az összejátszás veszélye. Végül a nők csak hét órán át raboskodtak, mert ki tudták fizetni az óvadékot.

A hatóság a vizsgálatba négy jogászt is bevont. Az egyes hivatalok egymásnak passzolgatták az ügyet, mondván, nem tudnak mit tenni saját hatáskörükben. A rendőrségnek június 1-ig van törvényesen ideje arra, hogy elismerje, hibázott. Akkor létrejöhet bíróságon kívüli megegyezés a két nő és a rendőrség között. Ha nem, akkor bíróságra viszik a történteket a nők ügyvédei – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik