Szórakozás

Nem kap kártérítést Natascha Kampusch

Elutasította az osztrák belügyminisztérium azt az egymillió euró értékű kártérítési keresetet, amelyet februárban nyújtott be a 23 éves lány.

A tízéves Natascha Kampuscht 1998-ban tuszkolta be egy bécsi utcán kocsijába Wolfgang Prikopil, aki ezt követően nyolc évig tartotta fogva a lányt a háza alagsorában. Az időközben felnőtté vált Kampusch 2006 augusztusában tudott megszökni a rabságból, Prikopil pedig öngyilkos lett.

A fiatal nő arra hivatkozva nyújtott be kártérítési kérelmet, hogy a férfit néhány nappal a gyerekrablás után kikérdezte a rendőrség, sőt, átvizsgálták a bűncselekmény során használt autót és Prikopil strasshofi házát is. Mivel azonban nem találták a lányt, a rendőrök végül nem követték tovább ezt a nyomot. A nő állítása szerint, ha komolyan vették volna a férfi leleplezéséhez vezető nyomokat, akkor már pár nappal elrablása után kiszabadulhatott volna.

A bécsi belügyminisztérium ugyanakkor úgy érvelt, hogy a nyomozás idején nem volt “elfogadható gyanú” Prikopil ellen, így elutasították a kártérítési keresetet. “Nem ért váratlanul az elutasítás, de Natascha Kampusch azt remélte, hogy a belügyminisztérium hajlandó lesz legalább szimbolikus kártérítésre a nyomozás hanyagsága és számtalan hibája után” – közölte a döntést követően Gerald Ganzger, a lány ügyvédje. Mint hozzátette: ügyfele nem óhajtja bíróság elé vinni az ügyet, hogy újra évekig ezzel foglalkozzanak. Az ügyvéd azt is kijelentette: ha megkapta volna ügyfele a kártérítést, akkor jótékonysági célra fordította volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik