Szórakozás

20 gyereket szült eddig egy 41 éves nő

A napokban szülte meg huszadik gyermekét a Csernyivci megyei Osztrica településen élő Leonora Naményi, aki ezzel ukrán országos rekordot állított fel.

A magyar vezetéknevű Naményi házaspár, Leonora és János 21 éve él együtt, húsz gyermekük között fele-fele arányban vannak a fiúk és lányok. Legidősebb fiuk, a 20 éves Jonathan már nős; hat gyerekük dolgozik, nyolc iskolába jár, további hat óvodás- és bölcsődéskorú – adta hírül csütörtökön az ukranews.com ukrán hírportál.

Naményiék családja a legnépesebb Csernyivci megyében, ám Leonora újszülött fiúgyermeke világra jötte után a sajtónak kijelentette: nem gondolja, hogy ez volt az utolsó szülése, további gyermekeket is vállal, ha – mint fogalmazott – Isten is úgy akarja. Hasonló véleményen van a férj, János is, aki szerint a gyermekek nagy boldogságot jelentenek, ezért soha nem lehet belőlük elég.

A Naményi házaspár mindkét tagja népes családban nőtt fel, Jánosnak 16, feleségének 14 testvére van. Annak ellenére, hogy húsz gyermeket szült, Leonora még nem kapta meg Ukrajna elnökétől a hős anya címet, de a vonatkozó előterjesztést már vizsgálja az elnöki hivatal.

Csernyivci megyében, amely Kárpátalja mellett Ukrajna egyik legkisebb közigazgatási egysége, közel kilencezer sokgyermekes család él, közülük 138-ban nevelkedik 10 vagy annál több gyermek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik