Szórakozás

VV Olivért visszaküldik a Villába?

Az internetezők döntő többsége az egykori Vagányt hiányolja leginkább a mindennapi összefoglalókból.

Vasárnap este arra voltak kíváncsiak a ValóVilág készítői, hogy ki hiányzik a legjobban a kiesett játékosok közül a nézőknek. Az online szavazást torony magasan VV Olivér nyerte. Sebestyén Balázs a voksolás kapcsán egyelőre még nem akart elárulni részleteket, annyit azonban elmondott, hogy nagy jelentősége lesz majd a továbbiakban az eredménynek.

KÉPREGÉNY

VV Laci idő előtti, önként vállalt távozása miatt felmerül a gyanú, hogy a szerkesztők a Villa volt Vagányával pótolnák a Doki megüresedett helyét és visszaküldik Olivért a luxusbörtönbe. Dobsi Adrienn, a valóságshow sajtósa korábban azt mondta, készültek B-tervvel a váratlan helyzetekre, de nem költöztetnek be új lakót és a műsor sem lesz rövidebb amiatt, mert a testőr feladta a játékot.

VV Olivér egyébként amellett, hogy az országot járja és kampányol Alekoszért, az Okostojás készülő, menyasszonykereső műsorában is aktívan részt vesz, ő gyűjti a jelölteket. Rengeteg elfoglaltsága és kötelessége mellett így könnyen elképzelhető, hogy csupán néhány napot tölt majd bent a Villában, már ha egyáltalán valóban ez a szándékuk a valóságshow-készítőinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik