Szórakozás

Jacko maga okozta halálát – állítják a védők

A gondatlanságból elkövetett véletlen emberöléssel vádolt orvos védői közölték: az énekes "kétségbeesett lépéseivel" akarják magyarázni a sztár halálát.

Conrad egyik ügyvédje, Edward Chernoff szerdán azzal a teóriával állt a bíróság elé, hogy Jacksont nyomasztotta súlyos anyagi helyzete, nem tudott aludni, és “kétségbeesett lépéseket” tett. A védelem korábban is sugallta már, hogy maga Jackson köthette be magának a végzetessé vált műtéti altatót, miközben személyes orvosa, Murray nem tartózkodott mellette.

A védelem azt kívánja bebizonyítani, hogy az elkeseredett Jackson maga okozta halálát. “Úgy hisszük, Michael Jackson halálakor pénzügyi problémái miatt kétségbeesett ember volt” – mondta Chernoff a bírónak.

A vádat képviselő David Walgren helyettes kerületi ügyész azonban kijelentette: Murray védői csak el akarják terelni a figyelmet a per tárgyáról, jelesül arról, hogy az orvos figyelmen kívül hagyva Jackson állapotát erős műtéti altatót és más nyugtatókat adott neki, amelyek végül a halálát okozták.

Murray az előzetes meghallgatásakor ártatlannak vallotta magát.

Az esküdtszék tagjainak kiválasztása után május 9-én veszi kezdetét a két hónaposra tervezett tárgyalás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik