Szórakozás

Vakrandin találkoztak az elveszett testvérek

Megtörtént az, amit legfeljebb hollywoodi filmekben lehetett eddig látni: két ember megismerkedett a neten, találkoztak, majd kiderült, hogy testvérek.

A 42 éves, takarítóként dolgozó Sarah Kemp hónapokon keresztül levelezett a 47 éves George Bentley-vel, mikor végre úgy döntöttek, itt lenne az ideje egy szemtől-szembe randinak is. A találkozóra egy londoni pubban került sor – és ezen a ponton mindenki fellélegezhet, ugyanis olyan gyorsan rájöttek kettejük rokoni kapcsolatára, hogy nem volt idejük egymásba bonyolódni (semmilyen formában és értelemben).

A Daily Recordnak nyilatkozó Bentley elmondta, majd’ 30 éven keresztül kereste elveszett húgát, azonban mivel a hölgy az exférje nevét használja, sehogy se tudott a nyomára bukkanni.

A testvéreket akkor szakították el egymástól, amikor szüleik válása után Sarah Skóciába költözött az édesanyjukkal. „Nem hiszem, hogy bárki el tudná képzelni azt a meglepetést és örömöt, amit ebben a hihetetlenül kínos szituációban éreztünk” – jelentette ki Sarah, majd azt is hozzátette, a történtek fényében már nem csodálkozik, hogy kapcsolatuk kezdete óta úgy érezte, mintha világ életében ismerte volna George-ot.

AJÁNLOTT LINKEK:

A vakrandin jöttek rá, hogy testvérek – angolul (DailyRecord.co.uk)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik