Szórakozás

Koreográfus vőlegénye megvédte Portman alakítását

Natalie Portman táncdublőre, Sarah Lane teljesen kiakadt, amiért a színésznő úgy állítja be, végig ő táncolt a Fekete hattyúban.

Lane (az American Ballet Theater prímabalerinája) decemberben kezdett el fennhangon panaszkodni a sajtóban, hogy az alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Portman nem volt elég hálás neki a segítségéért, és igyekezett mindenkivel elhitetni, hogy minden táncbetétben ő látható – holott ez nem igaz.

A film promóciós hadjáratának fontos része volt annak a hangsúlyozása, hogy Portman több mint egy évig készült a szerepre, táncolni tanult és edzett mint az őrült, hogy a lehető leghihetőbb alakítást tudja nyújtani – többek között ezért is kezdett kínossá válni a balerina kiakadása, úgyhogy a film koreográfusa (egyben Portman vőlegénye) védelmébe vette a színésznőt.

„Natalie alakítása annyira hihető volt, annyira fantasztikus és gyönyörűen kivitelezett munka. A lapok most úgy próbálják beállítani, hogy igazából Lane-é az érdem, de ez nem igaz, mivel ő csak a lábmunkát adta a stúdióban, miközben a táncok 85 százaléka Natalie munkája volt” – jelentette ki Benjamin Millepied a Los Angeles Timesnak, majd azt is bevallotta, néhány helyen szándékosan könnyebb mozdulatokat talált ki, hogy a színésznőnek minél jobban menjen a tánc.

AJÁNLOTT LINKEK:

Millepied megvédte Portman tánctudását – angolul (Just Jared)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik