Szórakozás

Jon Bon Jovi szerint az iTunes megölte a zenét

A rocker személyesen Steve Jobst teszi felelőssé azért, hogy már szinte senki nem vesz zenei CD-t.

Bon Jovi állítja, a fiatalok az iTunes-szal lemaradnak arról a „varázslatról”, amit egy ismeretlen lemez vásárlása és végighallgatása jelent.

„A mai gyerekek már kimaradnak abból az élményből, hogy felteszed a fülest, feltekered maxra a hangerőt, a kezedbe veszed a lemezborítót és egyszerűen hagyod, hogy magával ragadjon a zene. Volt valami rejtett szépség abban, ahogy az összekuporgatott zsebpénzünkkel a kezünkben aszerint döntöttünk egy-egy korongról, hogy a borító alapján el tudjuk-e képzelni a zenét” – emlékezett vissza a zenész egy interjúban, majd azt is hozzátette, mindezért csakis az Apple vezére, Steve Jobs tehető felelőssé.

„Varázslatos idők voltak. Nem akarok úgy hangzani, mint valami öregember, de ebben a kérdésben az vagyok. Steve Jobs egy személyben tönkretette a zeneipart”- jelentette ki Bon Jovi.

Az iTunes idén február 24-én regisztrálta a mérföldkőnek számító, tízmilliárdodik dalletöltését – érthető hát az énekes aggodalma, hiszen az online boltban megforduló felhasználók a leggyakrabban csupán egy dalt (és nem egy egész albumot) töltenek le, valamint a korábban nagy hangsúlyt kapó CD-borítókra sem fordítanak akkora figyelmet.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bon Jovi szerint Steve Jobs tette tönkre a zeneipart – angolul (The Huffington Post)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik